2. Fejezet

EF5 szörnyeteget még nem láttam, de minden vágyam egy ilyet lefilmezni, vagy lefotózni. Eszme futtatásomból a telefonom ránt vissza. Hamar felkapom és beleszólok. 

-Mond! 

-Itt vagyunk mögötted. Vagy 10 perce dudálok,  és villogok . Csak nem a szőke ciklonod jár a fejedben?! - neveti el a mondat végét. 

-És ha igen?! Tudod, hogy mindig ideges vagyok a szezonok alatt. - jegyzem meg. 

-Tudom! Na de állj félre és nézd meg a doppler radar felvételét! 

-Máris. - ezzel le is tettem a készüléket és gyorsan félre álltam az úton. Ahogy elhagyta az óra mutatója a 12 órát úgy kezdett sötétségbe borulni az ég felértünk. 

-Nézd főnök. - szólt nekem a megfigyelő barátom. 

-Na mutasd mi van odafent. - mellé lépve bámulom a monitort. 

-Nézd ezt a zivatar rendszert szerintem szuper cellává fog alakulni. És ez is, a felhők felett örvénylik. 

-Melyiket kövessük?! Szerinted! 

-Hát nem is tudom mind a kettő ígéretesnek tűnik. - jegyzi meg nekem. 

-Akkor váljunk szét, és rádión tartjuk a kapcsolatot. Mit szólsz?! - nézek rá izgatottan. 

-Nem is tudom… - kezd el dadogni. 

-Ne szarj be itt van Pol és Edem is nem lesz semmi baj. Hozzám meg átszáll Greg. Így jó lesz?! - kérdezem tőle és közben a többiekre néztem. Mindenki bólogatott, már csak Jackre vártunk. Majd nagy nehezen rábólintottam és már indultunk is. Amit elhagytuk a város szélét enyhe csapadék csapódott a kocsi szélvédőjének ami megállásra késztetett minket. 

-Na mit mutat Greg? - szólok hátra. 

-Csak csapadék semmi több, úgy néz ki feloszlott.-jegyzi meg, ami csalódottsággal tölt el. 

-Hívd fel Polékat. - szólok vissza neki és újra a aszfalton gurultunk tovább. 

-Jk az mondta Jack, hogy a másik felhő rendszer szupercellává duzzat, és a központba rebesgetik, hogy kiadják a tornádó figyelmeztetés. 

-Akkor vissza indulunk most. - evvel egy éles bal kanyart vettem, majd elindultunk arra amerről jöttünk. Feszülten figyelve az utat méláztam el ismét a szőkeségemen. Vajon mit csinálhat most. Remélem betartja azokat az utasitasokat amiket adtam neki. Gondolataimból Greg hangja ránt vissza. 

-Hé Kook nézd. Egy markáns vihar rendszert. Szerintem tornádó fog kialakulni. 

-Igen?! Merre? 

-Joplintól 50 km-re. 

-Mi van?! - kiáltok hátra ijedtemben. 

-Igen jól hallottad. - jelenti ki nekem. 

-Hívd fel Polt kérdezd meg tőle is. -rögtön ideges kezdtem el a telefonom után matatni a zsebembe, de közben az utat is figyeltem. Amit meglett a keresett készülék gyorsan tárcsáztam Jimint. Amint kicsöngött a telefon a fülemhez fogtam a vállammal. De semmi… 

-Bassza meg!!! - káromkodom el magam az idegtől, mert megint fülhallgatóval oktat. Így nem fogja hallani a szirénák hangját ha megszólal. 

-Mi van?! - kérdi tőlem barátom. 

-Ahhh… szólj a többieknek, hogy várjanak meg. - ekkor beletaposok a gázba és eszeveszett módon vezetek visszafelé. Addig többször is próbáltam hívni ezt a sokeszü kapitányt, de mindig ugyanaz fogadott. Kicseng, nem veszi fel. Ekkor a horizonton feltünk a másik jármű is. Gyorsan mögé pakoltam, és úgy pattantam ki a kocsiból, mintha bolha csípett volna meg. Hamar a másik kocsihoz siettem és ekkor pillantottam meg a távolba az örvénylő felhőt ami lefelé fejlődött kifelé, így még csak tubának hívjuk ha leér a földre akkor beszélünk tornádóról. És minden adott most ehhez. Hatalmas nagy fekete felhő fal tornyosult előttünk és már a ventrikuláris mozgás is megvan. 

-Hívd a központot adják ki a tornádó figyelmeztetést. Joplinra és a környező városokra, államokra. Ekkor volt. 14:40 perc. És feszülten figyeltük ezt a szörnyet, amint gyűjti az erejét… 

-Szerinted mekkora lesz?! - áll mellém Greg barátom. 

-Hát nem is tudom talán EF3. Annál nagyobbat még nem láttam. - vonok vállat és kezdek a fényképezőgépemmel kattingatni. Már lassan 2 órája egy helyben vagyunk és várjuk a lassú fejleményeket. Ami megis jött 5 óra után felharsogtam a szirénák, majd abban a percben egy hatalmas jégesőben találtuk magunkat. Amint elvonult elindultunk a vihar után. Közben folyamatos kapcsolatban voltunk a központtal. Amikor is közölték, hogy ez egy mega Szupercella és egyenes Joplin városka felé tart. Ezt meghallottam a vér is meghűlt bennem. 

-Miii?!.... Haza! - csak ezt a két szó tudtam kinyögni hirtelen. Azonnal le fékeztem, és Greg gyorsan átszállt a fiúkhoz én pedig siettem haza. Útközben próbáltam megint telefonálni neki de még mindig süket. Majd a rádión szólt nekem Pol. 

-Jungkook földet ért és EF5 besorolást kapta. A központ most adta ki a tornádó riadót.

-Itt még nem szólnak a szirénák! - jegyzem meg idegesen a rádióba. Amikor is egy sűrű eső függönybe értem, és a szél kb 150km/h erősödött hirtelen. Alig láttam valamit konkrétan 0 volt a látótávolság és ekkor egy halk sziréna hangot hallottam meg, de az eső ereje, és a szél hangja elnyomta azt. Olyan volt, mintha egy vonat robogna el mellettem csak nem éppen távolodik hanem egyre hangosabb és hangosabb, ami rémisztő lehet annak aki nem tudja mi is történik most pontosan. 

-Kidőltek a villanyoszlopok… végig az út mentén. - kiabálom a rádióba, de már választ nem hallok meg. Teljesen egyedül maradtam. Remélem azért Jiminnek már leesett a dolog és fedezékbe húzódik. Azért mondom ezt, mert már erről tartottam neki egy afelé kiselőadást. Mit is csináljon ha egy tornádó lecsapa éppen és nem vagyok otthon, hogy segítsek neki. Gondolataimból egy feszült pillanat ránt vissza amikor is traktor zuhan elém és a kocsival alig bírom kikerülni. De sikerül így még idegesebben folytatom az utam haza. Viszont a 15 perces utat többi mint fél órába került. Mindenféle dolgok kavarogtak a levegőben halálos lövedék ként repülve szerte széjjel. Állatok, kocsik és komplett háztetők kavarogtak  mindenfelé. Semmi figyelmeztető hangot nem lehetett hallani, mert a szél iszonyatos ereje fülsiketítően hangosan üvöltött. Ahogy beértem az városba az út tele volt kidőlt fával, villanyoszlopokkal, és a tetejükön álló kocsikkal. Úgy szalonoztam köztük mire elértem a házunkhoz. Hamar kipattantam a kocsiból és beszaladtam a házba ahol minden sötétségbe volt borulva. Hallottam, hogy az emeleti ablakok betörtek és úgy rászkodott a ház mintha földrengés rázta volna meg. Gyorsan be siettem a fürdőbe, és ott megtaláltam Jimint a kádba kuporgott pokróccal a fején. 

-Jimin!!! - kiáltok neki, mire fel kapta a fejét és könnyes tekintete össze kapcsolódott az enyémmel. Ekkor nyugodtam meg egy kicsit, de még mindig itt van a katasztrófa a nyakunkon. Az EF5 tornádó ami teljesen a földdel teszi egyenlővé a városunkat. 

-Jungkook!! -szólalt meg sírva és kinyújtotta a kezét felém. Mire oda szaladtam, és bebújtam mellé a kádba a pokróc alá. - Ez… ez me… mekkora?? - dadogja a kérdést nekem. 

-Shhh nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. - próbáltam nyugtatni de nem sikerült. 

-Kook! Mekkora??? - teszi fel eréjesebben a kérdését, ami kicsit meg is lép, de tetszik is. 

-Kicsi ez… hatalmas… EF5. - mondom ki a rideg valóságot, amitől a vér is meghűlt az ereiben szerintem. 

-Miii??? Jézusom…. Itt fogunk meg… meghalni! - sírja el a mondat végét, és apró mancsaiba temetni az arcát. 

-Nem!! Nem fogunk meghalni! - jelentem ki neki 

-Jungkook mi… mielőtt meg… meghalunk el kell mondjak ne… neked valami. - néz rám kétségbeesetten. De alig hallom amit mond, mert irtózatos hanggal tombol a tölcsér a földön. Majd hirtelen minden elhallgatott, és leállt a szél is. Minden dübörgés elhallgatott, csak jajveszékelést  lehetett hallani. 

-Elment!!! - kiált fel a szőkeségem mellettem, de még csak most jön majd a java a tornádóknak. 

-Nem! Nem ment el csak a vihar szemében vagyunk. - válaszolom neki komoly hangon. 

-Miii?! Nee… - fordul felém ismét könnyek közepette. - Jung… Jungkook én… én… Szeretlek!!!- majd ajkaimra tapadt ,amit hirtelen nem tudtam hova rakni, és azt hiszem csöppet le is fagytam. De pár másodperc után kapcsoltam és vissza csókoltam a mézédes ajkait. Ekkor irtózatos robaj csapta meg a fülünket, és még jobban összehúztuk magunkat.  A tornádó maga ez a szörny ami mindent elpusztít, ami az útjába kerül. És a mi kis házunk pont telibe trafálta. 

Túl kell éljem! Élnünk! Jimin szeret és én is őt! Ezt mondogatta magamban, és közben Jimin apró, törékeny testét védtem a sajátommal. Az életemet is odaadnám neki annyira szeretem. Majd, ahogy így gondolkodtam elhallgatott minden, és elkezdett minden kivilágosodni. Félve emeltem fel a fejem és a fürdőből ki láttam az utcára. Ami tele volt törmelékkel, és összetört kocsikkal. A házak körülöttünk gyújtossá aprította össze ez a szörnyeteg. 

-Jimin?? - szólok hozzá majd félve emelte fel a fejét és nézett ő is körbe. De mindenhol, csak a pusztulás, és a halált látta. Gyönyörű szemei könnybe úsztak a kétségbeeséstől. - Kicsim amit mondtál...az i… igaz? Tényleg szeretsz? - kérdezem félve tőle. Ekkor csillogó iriszeit rám vezette és bólintott egyet, mint igen. 

A szívem mint egy verdeső kis madár úgy kezdett el kalapálni, és erős ölelésembe vontam gyönge testét. - Én is szeretlek! - súgtam oda neki a fülébe. Majd zokogásban tört ki és bújik bele mellkasomba. De élünk és ez a lényeg. Semmi más! Bár a halál és pusztulás mezején ,egy új és virágzó szerelem bontotta ki szirmait és kezdett el szívünk egyszerre dobogni. És így együtt kezdünk új életet.

...The End. ...

***Download NovelToon to enjoy a better reading experience!***